Kicsit magamrol
Kolozsváron születem 1969 ben és abban a templomban voltam én meg keresztelve ami a fötéren
van a Mátyás Király szobra mögött. Mátyás Király is Kolozsváron született 1400as években és
mikor én kisgyerek voltam akkor még meg volt a Hunyadi Mátyás születési háza mint egy muzeum.
Természetesen egy magyar környezetben éltem és magyar ovodába jártam. Idösebb gyerek koromra
egy magyar gimnáziumba jártam az elsö két osztájt.
A harmadik osztájt már Magyarországon végeztem Csillaghegyen Budapest közelében mert a
szüleim ki vándoroltak Magyarországra Erdélybol. Késöbb Pest Erzsébeten éltünk és az Attila
utcai általános iskolába jártam a negyedik és az ötödik osztájt. Különben nehezen ment nekem
a kötelezö Orosz nyelv ötödikben!
1981 ben édesapám el indult Amerikába Ausztrián keresztül és engemet el vitt magával. Két
három ével késöbb a testvérem és édesanyám is utánnunk tudtak jönni mikor Los Angelesba
laktunk.
Apuval Amerikába érkeztünk 1982 ben és a második felét a hetedik osztájnak fojtattam ekkor
California Paradise városába az általános iskolába.
Mikor Amerikába érkeztem nagyon keveset tudtam az angol nyelvböl és nagyon nehéz volt az
elején meg szokni az uj nyelvet és kulturát. Szerencsére hamarosan bele jöttem és egy év után
már jol beszéltem angolul. Manapság ugy érzem hogy a Magyar nyelvet kell gyakoroljam hogy ne
veszitsek belöle semmit.
Miután be fejeztem az Amerikai "high school" a 12 éves gimnázium rendszert, el mentem
önkéntesen az Amerikai légi erökhöz egy négy éves fizetéses katonai szolgálatra. Katona
rendör voltam és sok jo élményben volt részem.
Ezen a szolgálaton keresztül jutottam vissza Europába és egy harmic napos vakácioval be
tudtam járni nyugat Europát. Szitén a katonai szolgálaton keresztül tudtam ösztöndijt kapni
az egyetem ki járására is késöbb.
22 éves koromra már kilenc országba jártam. (Románia, Magyarország, Anglia, Franciaország,
Olaszország, Spanyolország, Portugália, Ausztria, Amerika) Egy harminc napos vakácioval be
jártam nyugat Europát 1990 ben egy vonat bérletel, Amerikai utlevélel és 1800 dollár segitségével. Ez még mindig az
egyik leg jobb élményem.
LONDON ENGLAND
PARIS FRANCE
ROMA ITALIA
VATICAN ITALIA
PISA ITALIA
MONTE CARLO / MONACO
WIEN ÖSTERREICH
NAZARE PORTUGALIA
BORDOUX FRANCE
A középiskola és katonaság alatt öt motorbiciklim volt amiket nagyon élveztem California szép
utjain vezetni!
A katonaság után az egyetemre jártam számitogép szakon, 1997 májusban ballagtam és
augusztusban végeztem a California állami egyetemet Chico városában, ez után dolgoztam egy
rövid ideig az IBM cégnél és más cégeknél is.
Háromszor voltam Magyarországon amig Amerikába éltem és minden alkalommal az akkori
barátnömmel valo kapcsolat érdekében jártam othon. Ez az akkror egy fontosabb de sikertelen
cél volt, ebbol a bolondságbol ki gyogulva mostan nagyon boldogan megvagyok nélkülük!
BUDAPEST MAGYARORSZÁG
SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG
BALATON MAGYARORSZÁG
2002 Juliusban az át alakitott Motoros Házamat le festettem élénkebb szinekre és ki nyitottam
a saját számitogép cégemet az Independent I.T.
Consulting név alatt. 2001 és 2002 ben a Las Vegas COMDEX informatikai gyülekezeten
részt vettem.
2003 Szeptembertöl az egyetemre jártam egy fél évet további számitogép kiképzésért és e
közben a cégemet is továbbá veszités nélkul müködtettem Amerikában.
2004 Szeptember 30, fel adtam az Amerikai Egyesült Állam Polgárságomat tüntetésül azért a
birosági tetért amiért nem tudtam a felelös rendör, [Texas Department of Public Safety]
hatoságot törvény szék elé vinni a
törvénytelen
kutatásért amit az én
Motoros Házam, és ellenem fojtattak 2001, Marcius, 04-dikén több mint hat orán át...

Egy évet éltem
Magyarországon for a year
amig észhez tértem és vissza költöztem az Amerikai Egyesült Államokba 2005 Oktoberben...
(bövebben)...
Last Update: 12.JUN.2007